illetve kellene...
annak ellenére, hogy mostanában, az átköltözés óta sokkalsokkal kevesebb időm van bkv-n olvasni, ami nagyon hiányzik, mégis hoz szép dolgokat reggelenként ez a mindigtömött kilences busz.
ma reggel például két remekbe szabott zenészembert, hangszerestül. talpig feketében, kapucnis póló, bőrdzseki, népies kalap, ez már önmagában az eklektika bája, nekem elég, hogy lesevegyem róluk a szemem, na de hogy még hegedű is van náluk, ritka szépség.
elöntött az érzés, hogy mennyire jó lehet nekik, reggel nyolckor fölülnek a buszra, elmennek egy próbateremig, ebben a csúnya, szomorú, esős időben, és ott töltik az egész napot, emberek és dallamok között, magukra és a zenére figyelve.
hogy mennyire szeretném én is ezt. esős reggelen beülni egy próbaterembe és másoknak talán unalmasnak tűnő dallamokat gyúrni, gyakorolni, üzenetüket fejtegetni reggeltől estig, nem törődve mással.
nagyon sok dolog a zenével, zenéléssel kapcsolatban csak mostanra érett meg bennem, most értem meg a dolgok súlyát.
és ilyenkor, amikor rám tör, akkor valami legnagyobb mélységekig hatoló fájdalom ez.
és óvatosan, hogy nehogy észrevegyem, az ujjaim nem mozognak már úgy, leülök, előveszek valami könnyűt és szépségeset, bűnbánóan érintve újra a zongora billentyűit...
mint meleg, mégis távolba tűnt barátsággal visszatérni egy régi szerelemhez
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Mesélj, szerinted?