Nem gondoltam volna, hogy a nyelvtörvény lélektana ilyen hamar elér engem is. Vagy hogy egyáltalán.
Tegnap, TANDEM-ügyben utaztam Pozsonyba, és a buszra sorakozva valahogy váratlanul belém bújt a kisördög, hogy milyen nyelven is kéne azt a bizonyos menetjegyet megvásárolni.
Ez nálam általában kérdés a Komárom-Pozsony járatok esetében, mert sose tudni, hogy a sofőr a két végpont között hová valósi és hát az mindig kellemetlen, amikor nem értik meg az emberlányát és visszakérdeznek (pedighát bizonyára nem Nietzsche filozófiájáról próbálkoznék értekezni abban a bizonyos számon kiejtett mondatban).
Végül úgy döntöttem, magyarul kérek jegyet ez alkalommal is, lesz, ami lesz.
És a sofőr bácsi
a rendelkezésre álló összes eleganciájával
megismételte a tőlem hallott mondatot,
kifejezvén, hogy érti, amit mondok,
hogy ő is magyar,
és hogy az én magyar mondatomnak maximálisan helye van ezen a tömegközlekedési járművön.
Elég jó érzés volt, olyan "jó vagy, ahogy vagy" típusú.
Igen, igen. én meg ilyen kisigényű vagyok. nyelvileg. :P
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Mesélj, szerinted?