Mi lett volna, ha...

Furcsa dolog is ez, nem ajánlom senkinek, ha az ember előbb mindenféle különösebb előzetes tudás nélkül, mondhatni gyanútlanul megnéz egy filmet, élvezi, elvarázsolódik és utána, hogy tájékozódjon, beleolvas néhány kritikába. Két dologra lehet belőle rájönni:
1. a naivság rengeteg szép élményt megvéd, amiről dörzsölt és edzett kritikusok mára már álmodni sem mernek
2. ha az ember közeli rokona filmrendező, mindent másképp lát. sőt még annál is másképp.

Ha fel kéne sorakozni a kritikusok nyáladzó hadába, akkor azt mondhatnám, hogy a Mr. Nobody egy sokdimenziós belga Truman-show.
Ha viszonyulni lehet ezen csoport véleményéhez, akkor azt mondanám, hogy hülyék, ha nem veszik észre, hogy Jaco Van Dormael filmje sokkal inkább egy jól kimért humorú sci-fi paródia, mint romantikus élet-halál film. Bár élet meg halál van benne épp elegendő, de mindig pont akkor jön egy jól eltalált önirónia, amikor már belekeseredne a néző a vásznon látott sorsok reménytelenségébe.
Témája az örökös mi lett volna, ha..., illetve a "mi lenne, ha tudnám előre", sőt, még inkább a "hogy lehetne mindkettőt/mindhármat egyszerre. Valamint, hogy mi az ellenkezője az ősrobbanásnak és milyen lesz a világ, ha egy újabb korszakba lép.
Kedves, bájos, elgondolkodtató és vannak benne olyan szép képek, amelyek felérnek egy nagy lelki vattacukorral.
A film mondása: "Amíg nem választottál, még MINDEN lehetséges"
Valamint megfontolásra érdemes az alábbi is:
"Amíg meg nem születünk, mindent tudunk... tudjuk mi fog velünk történni. Amikor rád kerül a sor, a felejtés angyala megérinti az ajkadat. Megjelöli a felső ajkadat, és te abban a pillanatban mindent elfelejtesz."


És, akiknek ez poén: láthatunk benne egy nem kispályás téboly-alakítást a Váratlan utazásból ismert Sarah Polley jóvoltából.