munka vagymi

Olvasok (illetve idő híjján inkább olvasgatok) egy könyvet, amit babaváró-ajándékba vettem (biztos források ajánlották), de mielőtt átadnám (van még idő), gondoltam, elolvasom, hogy képben legyek, hogy mik is a bizonyos tanok.
Még nem tartok igazából "fő mondanivalónál", ezért nem is írok címet meg szerzőt (gyanítom, hogy később fogok még írni róla), a lényeg, hogy egy észak-amerikai nő ír a venezuelai dzsungelben szerzett élményeiről. Van egy rész, ami a munkáról szól, ez kattog már néhány napja a fejemben. Hogy elég ütős legyen, szó szerint fogok idetenni részeket.

"Ha a kenu kilendült oldalra, olyan dögnehéz volt, hogy többször is odapréselte egyiküket- másikukat a sziklához, mielőtt a többiek el tudták volna mozdítani... Ketten, a két olasz, láthatóan feszültek voltak, minden percben kiborultak, és ahogy az olaszok szoktak, megállás nélkül káromkodtak. Eközben a többiek, az indiánok remekül érezték magukat. Csak nevettek a kenu ormótlanságán, és mókát csináltak a küzdelmből, két nekifeszülés közt lazítottak egyet, nevettek a horzsolásaikon, és azt találták legviccesebbnek, amikor az imbolygó kenu maga alá szorította hol az egyiküket, hol a másikukat... Mindannyian ugyanazt a munkát végezték, megfeszültek az erőkifejtéstől és érezték a fájdalmat. Tehát azonos helyzetben voltunk, kivéve hogy minket a kultúránk arra kondicionált, hogy a körülmények ilyen állása mellett megkérdőjelezhetetlenül rosszul kell éreznünk magunkat, és egyáltalán nem voltunk annak tudatában, hogy másképp is tehetnénk. Az indiánok sem voltak tudatában választási lehetőségüknek, ám ők igen derűs hangulatban voltak, élvezték a bajtársi hangulatot és persze nem szorongtak napk óta, hogy milyen nehéz dolguk lesz."

"... a jekána indiánok szókincsében nem létezik kifejezés a "munká"-ra ... Voltak kifejezéseik minden olyan tevékenységre, ami beletartozhat a munka fogalmába, de nem volt rá egy általános összefoglaló kifejezésük."

"Nekik azonban nem volt késztetésük a fejlődésre, mivel nem éreztek semmiféle szükséget vagy kényszert rá, hogy változtassanak az életvitelükön."

"Óvatosan keltek át a patakon egy "hídon", ami egyetlen vékony fagerendából állt, és egyenkénte harminckilós súlyokat cipeltek a hátukon, mikor egyiküknek eszébe jutott egy vicc. Az illető megfordult a gerenda közepén, elmondta a történetet a mögötte állóknak, majd ment tovább, s a társaival együtt jóízűt kacagtak... Hasonló volt az a szokásuk is, hogy ha az éjszaka közepén egyiküknek eszébe jutott egy vicc, elmesélte, bár mindenki mélyen aludt. Volt, aki hangosan horkolt, de mindenki azonnal felébredt, nevetett egyet és pár másodperc múlva aludt tovább, jóízű horkolással. Nem érezték azt, hogy az ébrenlét bármivel kellemetlenebb lenne, mint az alvás..."

Leginkább a vastagon szedettek foglalkoztatnak. Hogyisvanez munkával, fejlődési kényszerrel, alvással. Amint alakul valami új, ideírom. Addig is várom a kommenteket...

borzasztó, milyen emberek vannak

Nem is gondoltam volna, hogy milyen vicces a fenti mondat alanyának lenni egy egyébként abszolút hétköznapi hétköznap reggelen.
Klasszikus munkábamenet, reggel háromnegyed nyolc, kilences busz. Sőt. Nyolcvanhármas trolipótló (aki járatos arrafelé, tudja, mi a minőségi különbség). Telefonnal a kézben szállok föl, talán épp smst írtam, hogy (megint) később érek be dolgozni, szintén a megszokott méretű tömeg, préselődünk, préselődünk. Sikerül eljutni a két ajtó közöttig, egy ablakra néző állóhely boldogságával meredek tovább a reggelbe, persze a mindig mozizó hatodik érzéket nem kikapcsolva.
Egyszercsak megcsap, hogy az "alattam" elterülő két szembeforduló ülésen egy középkorú (és minden más szempontból is közép-...) hölgy, valamint egy koravén lányka arról diskurál, hogy milyen ostoba emberek vannak, akik kezükben a telefonnal szállnak fel a tömött buszra... "Szinte kínálja, hogy ellopják" - a jóízű méltatlankodás egyre csak fokozódik, ha jól emlékszem, még cüccögtek és sóhajtoztak is hozzá.
Hát mondom, tényleg szörnyű.
Nade sebaj, nem rázott meg az eset annyira, én ezentúl is hirdetem rendületlenül, hogy a világ nyomokban társadalmi bizalmat tartalmazhat.
Tessék kérem, lehet csatlakozni!

szépségszalon

Mindig is szerettem az olyasmiket, mint sminkvarázslás, szépségápolás, lányos kacarászással fűszerezett esték ex-mártonos-örökbarát társaságban, esküvői készületek, ihaj!
Hát ha még ez együtt is van, az tényleg mese.
Gabink, aki akár a Sminknek Ellenálló Természetes Szépségek klubjának elnökasszonya is lehetne, férjhez megy, úgybizám. Ki máshoz, mint a Természetes Szépségeket Pártolók Érdekvédelmi Szövetsége elnökéhez, persze.
Az, hogy mégis hogy lett tervbe véve, hogy kapjon némi make upot, nem is tudom, hogyan adódott, de egyszer csak azon vettem észre magam, hogy én leszek a Tett felkért Elkövetője.
Ennek következtében immár a második estére változott a szoba szépségszalonná és vette kezdetét a végtelennek tűnő alkudozás és mármár szektás térítésre hasonlító győzködés szemkontúr, árnyalatok és színes púderek szükségességéről. Iszonyú vicces nevetés közben szemkontúrral vagy ugrándozó pillák spirálozásával próbálkozni, miközben hátulról is legalább ketten figyelnek lélegzetvisszafojtva.
Végül egy nagyon finom verziónál maradtunk, aki ismeri Gabi kuncsorgási tehetségét, az tudja, milyen lehetett a folyamat.

sőt.
sőtsőtsőt.
Gabi élete első szemöldök-igazításán is átesett.
Önkéntesen.
Ez azért büszkeség.

döbbenet

hát kérem, az a nagy és szomorú valóság, hogy ma, 2008 tavaszán, nem lehet úgy végigmenni egy átszállással a práter utca 65-ből a blaha lujza térig, hogy az ember ne találkozzon legalább egy olyan mentálisan sérült (beteg, fáradt, gyenge, zavarodott stb.) állampolgárral, aki nemcsakhogy vizuálisan és empatikusan nyújt elszomorító élményt, hanem konkétan cselekszik is.
Cselekszik értsd: kiabál, beszél magában, beszél másokhoz, furcsa mozdulatokat tesz, megszólít, megbámul és még sorolhatnám.
Elképesztő ez. Bőrünkön érezni az életszínvonal zuhanórepülését, némi tehetetlenség-érzettel és a mocskos galambok által felfokozott undorral körítve.
A blaha aluljáróban minden reggel szemkontaktus-harcot vívni újságmutogató kollégákkal
A villamoson kerülni az emberek tekintetét, de főképpen az érintését
A kapaszkodó oszlopon pihenő kézfejeden érezni egy hajléktalan forró lehelletét
brrrr
"magyarország azén hazám, budapest a fővárosa" - énekli az amorf ördögök
hát tegyen mindenki a maga belátása szerint, de ez valami mélységesen életenergia-leszippantó

a bkv-sztrájk azért volt jó, mert abban az időben legalább ezek a buszosvillamosos élmények elkerültek...
hajrá budapest!

valamit muszáj írnom ide

kedves olvasók,
szeretettel jelentem, hogy én vagyok a legtürelmetlenebb
márminthogy nagyonnagyon szeretnék írni már soksok szép és kevésbé szép posztot ide
csak az élet egy kicsit sűrű mostanában
(kac-kac, mondják most bizonyára, akik ismernek)

úgyhogy most jobb híján rittyentek ide egy kis előzetest
tehát
az alábbi írások várhatók itt az elkövetkező néhány napban:

• távgyógyító. rövid kis szösszenet egy speciális módszerrel dolgozó specialistáról, körítve az egészségügy helyzetéről szóló savanyúkáposztával
• döbbenet. tárgyilagos beszámoló, melyben a szerző arról siránkozik, hogy magyarország életszínvonalának csökkenését a bőrén érzi nap mint nap, főként a reggeli békávézáskor
• paradigmaváltás. avagy láthatáron egy merőben új táplálkozásfilozófia

na ezek lesznek, remélem hamarosan
addig is ajánlom Vámos Miklós Öt kis regény c. könyvéből az elsőt.

csók