"Amélie-nek káprázatos ötlete támadt: Bárhol legyen is, felkutatja a doboz gazdáját és visszaadja neki a kincseit. Ha sikerül, akkor az egy jel, s ezentúl jobbá teszi majd mások életét. Ha nem, akkor mindegy."
Ez a "Ha nem, akkor mindegy" - rész az életben miért nem olyan egyszerű?
hétfő, december 01, 2008
mindegy is
Dudolász
Hát, mivel a Godot Plazát is elérte a gazdasági válság, ideteszem legutóbbi irományom, legalább nem csökken az olvasottság...
A Kicsi Hang Dúdoló című albumáról.
Karácsonyi ajándékba kaptam. Nem tévedés, karácsonyi ajándékba - a drága ajándékozóm, amiért nagyon hálás vagyok neki, nem bírta kivárni az ünnepet, s átadta előre. És én, azóta, hallgatom. Fülbemászó dallamok – szólt az ajánlás, amikor megkaptam, s valóban. Első hallgatásra finom és lágy, nem kavarja fel különösebben a hallgató lelkivilágát.
Mégis vannak dalok, amelyeket újra meg újra hallgatok, autóban, tömegközlekedve, munka közben, elalvás előtt. És van, ami annyira érdekel, hogy útban Budapest felé le kell húzódnom a kocsival és megállnom a párkányi híd lábánál, mert az azért mégse járja, hogy vezetés közben lapozgatom a borítót.
Személy szerint formabontóbb, merészebb, rendhagyóbb, lázadóbb zenét vártam a „Ki viszi át” ígéretesen pimasz gesztusai után, főleg Emmer Péter zenei rendezésénél fogva, de így is elmondható, hogy megjelennek a lemezen a nagyon is kicsihangos zseniális apróságok. Más zenei stílusokból odacsempészett dallamfoszlányok, egymáshoz társított dal- és versszövegek, bátor szövegválasztás. És amit talán senki más nem tud rajtuk kívül: úgy nyúlnak hozzá József Attila verseihez, hogy sokkal inkább a költő világra fittyet hányó, derűs nemtörődömsége jön elő, mint a konvencionális megközelítések által lerágott csontként közvetített világfájdalma – gyanús, hogy előbbi közelebb lehet az igazsághoz, mint az utóbbi.
A lemez legtökéletesebb gyöngyszeme a Kimnowaknak köszönhetően ismert cigány dalba ágyazott Nagyon fáj, egy egyszerű, mégis szívbemarkoló zongorakísérettel és a dalhoz hangolt verssorokkal, gyönyörű. Amikor először hallottam tőlük egy régenvolt koncert utózöngéjeként, még sokkal keményebben szólt ez a dal, de sokadik hallgatásra azt mondhatom, nem ártott neki a lágyulás, sőt. A másik kedvenc dal pedig a Dúdoló, benne a lemez legszebb sorával – valóban igényes, simogató muzsika.
És hogy a lemez gyengeségeit se hallgassuk el: van egy-két olyan szöveg, amit elsőre nem tekintenék jó választásnak, de többedszerre szerethetővé válnak ezek is, csakúgy mint a Ki viszi át néhány dala esetében.
A másik ennél komolyabb: a borító. Vagyunk jónéhányan, elkényeztetett hallgatók, akik szívünkhöz kapunk a minimalista műanyag tokot látva és nem értjük, miért kell nélkülöznünk ezúttal Zalka Judit Juju meseszép rajzait. Bizonyára nyomós oka van annak, hogy most így alakult, de bizton állítható, hogy a borító-könyvecskék szerves részét alkották a művészi élménynek, és nagyon jó lenne, ha a következőt ismét egy ilyenben kaphatnánk kézhez.
Mindent összegezve: valóban dúdoló a Dúdoló, fülbemászó dallamokkal, érezhetően sok szeretettel.
A Kicsi Hang Dúdoló című albumáról.
Karácsonyi ajándékba kaptam. Nem tévedés, karácsonyi ajándékba - a drága ajándékozóm, amiért nagyon hálás vagyok neki, nem bírta kivárni az ünnepet, s átadta előre. És én, azóta, hallgatom. Fülbemászó dallamok – szólt az ajánlás, amikor megkaptam, s valóban. Első hallgatásra finom és lágy, nem kavarja fel különösebben a hallgató lelkivilágát.
Mégis vannak dalok, amelyeket újra meg újra hallgatok, autóban, tömegközlekedve, munka közben, elalvás előtt. És van, ami annyira érdekel, hogy útban Budapest felé le kell húzódnom a kocsival és megállnom a párkányi híd lábánál, mert az azért mégse járja, hogy vezetés közben lapozgatom a borítót.
Személy szerint formabontóbb, merészebb, rendhagyóbb, lázadóbb zenét vártam a „Ki viszi át” ígéretesen pimasz gesztusai után, főleg Emmer Péter zenei rendezésénél fogva, de így is elmondható, hogy megjelennek a lemezen a nagyon is kicsihangos zseniális apróságok. Más zenei stílusokból odacsempészett dallamfoszlányok, egymáshoz társított dal- és versszövegek, bátor szövegválasztás. És amit talán senki más nem tud rajtuk kívül: úgy nyúlnak hozzá József Attila verseihez, hogy sokkal inkább a költő világra fittyet hányó, derűs nemtörődömsége jön elő, mint a konvencionális megközelítések által lerágott csontként közvetített világfájdalma – gyanús, hogy előbbi közelebb lehet az igazsághoz, mint az utóbbi.
A lemez legtökéletesebb gyöngyszeme a Kimnowaknak köszönhetően ismert cigány dalba ágyazott Nagyon fáj, egy egyszerű, mégis szívbemarkoló zongorakísérettel és a dalhoz hangolt verssorokkal, gyönyörű. Amikor először hallottam tőlük egy régenvolt koncert utózöngéjeként, még sokkal keményebben szólt ez a dal, de sokadik hallgatásra azt mondhatom, nem ártott neki a lágyulás, sőt. A másik kedvenc dal pedig a Dúdoló, benne a lemez legszebb sorával – valóban igényes, simogató muzsika.
És hogy a lemez gyengeségeit se hallgassuk el: van egy-két olyan szöveg, amit elsőre nem tekintenék jó választásnak, de többedszerre szerethetővé válnak ezek is, csakúgy mint a Ki viszi át néhány dala esetében.
A másik ennél komolyabb: a borító. Vagyunk jónéhányan, elkényeztetett hallgatók, akik szívünkhöz kapunk a minimalista műanyag tokot látva és nem értjük, miért kell nélkülöznünk ezúttal Zalka Judit Juju meseszép rajzait. Bizonyára nyomós oka van annak, hogy most így alakult, de bizton állítható, hogy a borító-könyvecskék szerves részét alkották a művészi élménynek, és nagyon jó lenne, ha a következőt ismét egy ilyenben kaphatnánk kézhez.
Mindent összegezve: valóban dúdoló a Dúdoló, fülbemászó dallamokkal, érezhetően sok szeretettel.
szaunás
Aktuálisan életegyiklegjobbdolga impróhoz kapcsolódóan rá van állva az ember a játszható helyzetek gyűjtésére, na hát most egy ilyen következik.
Úgy is bevezethetnénk: ki mással találkozhat a szerző múlt karácsonyi wellness-utalványát leüdülve az egyébként extraigényes szaunában töltött első és egyetlen magányos és boldog 5 perc után, mint az anyaszült meztelen gimnáziumi biológiatanárával? Ó, igen. 110 celsius, 5 perc magány majd egyszercsak arra nyitom ki a szemem, hogy ott ül ő, egy szál fütyiben, karnyújtásnyira.
Semmi különös, beszélgettünk. Azóta elhagyott tanári szerepébe két pillanatra csúszott vissza: az egyik, amikor - pszichós értelmezésemben azért, hogy a hatalmát megmutassa - akkor is locsolt még egy adag vizet a kövekre, amikor konkrétan elvinnyogtuk neki, hogy nem bírjuk. A másik pedig, amikor majdnem átevezett a lörning báj dúing mezejére, bemutatván a mellette ülő szintúgy ádámkosztümös cimborájának, ecsetelve, hogy a bemutatkozás gesztusaként alkalmazandó kézfogás mellett mi más volna még rajta megfogható.
Majd később megjegyezte, hogy érződik a beszédemen, hogy jaffáéknál élek és dolgozom, amire egyrészt üzenem, hogy kikérem magamnak, másrészt meg én magam is detektálom, de hála Istennek, a magasfokú nyelvi intelligenciámnak és a tudatos életmódomnak, tudok kapcsolgatni.
Ezen kívül semmi,
megint nem tegeződtünk össze...
Úgy is bevezethetnénk: ki mással találkozhat a szerző múlt karácsonyi wellness-utalványát leüdülve az egyébként extraigényes szaunában töltött első és egyetlen magányos és boldog 5 perc után, mint az anyaszült meztelen gimnáziumi biológiatanárával? Ó, igen. 110 celsius, 5 perc magány majd egyszercsak arra nyitom ki a szemem, hogy ott ül ő, egy szál fütyiben, karnyújtásnyira.
Semmi különös, beszélgettünk. Azóta elhagyott tanári szerepébe két pillanatra csúszott vissza: az egyik, amikor - pszichós értelmezésemben azért, hogy a hatalmát megmutassa - akkor is locsolt még egy adag vizet a kövekre, amikor konkrétan elvinnyogtuk neki, hogy nem bírjuk. A másik pedig, amikor majdnem átevezett a lörning báj dúing mezejére, bemutatván a mellette ülő szintúgy ádámkosztümös cimborájának, ecsetelve, hogy a bemutatkozás gesztusaként alkalmazandó kézfogás mellett mi más volna még rajta megfogható.
Majd később megjegyezte, hogy érződik a beszédemen, hogy jaffáéknál élek és dolgozom, amire egyrészt üzenem, hogy kikérem magamnak, másrészt meg én magam is detektálom, de hála Istennek, a magasfokú nyelvi intelligenciámnak és a tudatos életmódomnak, tudok kapcsolgatni.
Ezen kívül semmi,
megint nem tegeződtünk össze...
péntek, november 28, 2008
uppsz
Hát, ennek a bejegyzésnek a címe három nappal ezelőtt még az lett volna, hogy "Alakul". És el akartam mesélni benne mindenféle szépséget, ami alakul körülöttem/körülöttünk.
Hosszan szólt volna felvidéki szervezetalapító előrelépéseinkről, amelyek olyan munka-élményt nyújtanak, mint még kevés más helyen adatott meg (alázatban, elköteleződésben, projekt-szemléletben, tiszta keretekben). Mesélt volna alakuló női közösségről, amely egész konkrétan az életünkről szól, annak minden szép és nehéz oldalával, ahol lehet olvasni, gondolkodni, megkérdőjelezni, elgyengülni, megerősíteni és amely olyan biztonságot képez az emberlánya körül, mint egy magzatburok.
Tán még alakuló életrendezésről is szólt volna, bár ebben nem vagyok még biztos, mindenesetre szóba került volna benne, hogy a szokottmód lehetetlenül túlzsúfolt mindennapokat valami olyan derű veszi körül, hogy még a hóeséssel beköszöntő télnek is lehet tőle örülni, amikor a ropogó hórétegre lépek ki a sokat emlegetett álom-albérlet erkélyére.
És így tovább.
Viszont
szerda környékén beköszöntött az előérzeteim szerint valahavolt legkeményebb vizsgaidőszak, a doktori szigorlat meghirdettetésével (egy hónappal korábbra, mint számítottuk).
Mindez egyszerre hozza a lehetetlen megcsinálni és a lehetetlen, hogy most se csináljuk meg érzését, a folyamatos fizikai érzetekkel járó nyomasztást, a mérhetetlen fáradtságérzetet (már előre), hogy csak egy nagy bögre forró gyömbéres kakaóval lehet túlélni a reggeleket és le kell mondani mindenféle szeretetteljes esti programokat.
Az, hogy az írási intenzitásomra milyen következményekkel jár ez a dolog, nem lehet még tudni, a két szélsőség jöhet szóba valószínűleg. Mindenesetre új korszak kezdődik...
Hosszan szólt volna felvidéki szervezetalapító előrelépéseinkről, amelyek olyan munka-élményt nyújtanak, mint még kevés más helyen adatott meg (alázatban, elköteleződésben, projekt-szemléletben, tiszta keretekben). Mesélt volna alakuló női közösségről, amely egész konkrétan az életünkről szól, annak minden szép és nehéz oldalával, ahol lehet olvasni, gondolkodni, megkérdőjelezni, elgyengülni, megerősíteni és amely olyan biztonságot képez az emberlánya körül, mint egy magzatburok.
Tán még alakuló életrendezésről is szólt volna, bár ebben nem vagyok még biztos, mindenesetre szóba került volna benne, hogy a szokottmód lehetetlenül túlzsúfolt mindennapokat valami olyan derű veszi körül, hogy még a hóeséssel beköszöntő télnek is lehet tőle örülni, amikor a ropogó hórétegre lépek ki a sokat emlegetett álom-albérlet erkélyére.
És így tovább.
Viszont
szerda környékén beköszöntött az előérzeteim szerint valahavolt legkeményebb vizsgaidőszak, a doktori szigorlat meghirdettetésével (egy hónappal korábbra, mint számítottuk).
Mindez egyszerre hozza a lehetetlen megcsinálni és a lehetetlen, hogy most se csináljuk meg érzését, a folyamatos fizikai érzetekkel járó nyomasztást, a mérhetetlen fáradtságérzetet (már előre), hogy csak egy nagy bögre forró gyömbéres kakaóval lehet túlélni a reggeleket és le kell mondani mindenféle szeretetteljes esti programokat.
Az, hogy az írási intenzitásomra milyen következményekkel jár ez a dolog, nem lehet még tudni, a két szélsőség jöhet szóba valószínűleg. Mindenesetre új korszak kezdődik...
vasárnap, november 23, 2008
eredményhirdetés
Akik közelről ismernek, sejthetik, sőt vannak, akik egész konkrétan tudhatják,
hogy befejezésben nem vagyok túl jó.
Nade, most egy ilyen következik.
A régenvolt százas bejegyzésben meghirdetett népszámlálás eredményhirdetése, tanulságlevonása és hasonlók.
Szóval, az olvasók száma a rögtönzött felmérés alapján a bejegyzés megjelenésekor a következőképp alakult: önmagát kommentben felfedő olvasó tizenkettő, titkos, privát levélben felfedő olvasó egy, pluszmínusz akikről konkrétan tudjuk, hogy olvas, de ott és akkor nem jelentkezett hozzávetőlegesen négy, az összesen tizenhét.
A Legnagyobb Meglepetést okozó Lelepleződő Olvasó díját kétségkívül Áron nyerte többszörös meglepetés-okozással (bár az első még korábban, személyesen történt). Nyereménye egy személyre szabott életapróörömei-ajánlás-csomag, filmszínházmuzsika témákban, amelyet e-mailben, esetleg hazatérés után személyesen vehet át.
Egyéb tanulságok és hozadékok:
reaválva a legutóbbi kommentre: köszönöm a bizalmat, és ígérem, nem hagyom lankadni az íráskedvemet. Maradjanak velünk, bla, bla, bla... (mint mondtam, a befejezés nem nagy erősségem, szóval itt abba is hagyom inkább)
hogy befejezésben nem vagyok túl jó.
Nade, most egy ilyen következik.
A régenvolt százas bejegyzésben meghirdetett népszámlálás eredményhirdetése, tanulságlevonása és hasonlók.
Szóval, az olvasók száma a rögtönzött felmérés alapján a bejegyzés megjelenésekor a következőképp alakult: önmagát kommentben felfedő olvasó tizenkettő, titkos, privát levélben felfedő olvasó egy, pluszmínusz akikről konkrétan tudjuk, hogy olvas, de ott és akkor nem jelentkezett hozzávetőlegesen négy, az összesen tizenhét.
A Legnagyobb Meglepetést okozó Lelepleződő Olvasó díját kétségkívül Áron nyerte többszörös meglepetés-okozással (bár az első még korábban, személyesen történt). Nyereménye egy személyre szabott életapróörömei-ajánlás-csomag, filmszínházmuzsika témákban, amelyet e-mailben, esetleg hazatérés után személyesen vehet át.
Egyéb tanulságok és hozadékok:
- ha az ember elektronikus média témában kutat, akkor bizony nem csak a kutatásmódszertanban, hanem a google-kiegészítők tárházának ismeretében is élen kell járnia a kérdésfeltevéshez (lásd google reader és hasonlók).
- milyen szép is az, hogy az első bejelentkező olvasó egyben a történelmileg első olvasók egyike is lett, külön köszönet, Réka!
- hálás dolog az igények meghallására vájtfülű barátokkal és kollégákkal körülvéve élni és alkotni, mert elég egy apró jelzésszerű kérés és máris jön a segítség: azóta csak megküzdüttem a korábban nagy falatnak tűnő olvasottságszámláló telepítésével is. Ebben Gorálé az érdem és köszönet. Azóta sikerült az is megtudni például, hogy olyan településekről tévednek ide olvasók, amit sosem gondoltam volna: Szatmyaz, Dallas, Kisköre, Zlín, Levelek, de olvastak már Celldömölkről (a fotölyben ülve...) és még sorolhatnám, a keresőszavak nem kevésbé viccesek.
reaválva a legutóbbi kommentre: köszönöm a bizalmat, és ígérem, nem hagyom lankadni az íráskedvemet. Maradjanak velünk, bla, bla, bla... (mint mondtam, a befejezés nem nagy erősségem, szóval itt abba is hagyom inkább)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)