tudja mit? bátor volt, vigye!

- mondta nekem a Nagy és Rettegett Cigány Maffiózó az ecserin,
amikor álmaim arany színű királylányos éjjeliszekrényére alkudtam.
az általa ajánlott ár 22%-ért kaptam meg a bútor úgy, hogy nem emeltem az először mondott összegen.
a mindig is vágyott függetlenség járt át, a szabadság, azzal tudtam "nyerni". hogy honnan jött, nem tudom.

„Asszony! Nagy a te hited! Legyen úgy, amint szeretnéd!” - mondta ma nekem Isten a sziklakápolnában, 10 nap különbséggel másodszor is.
és így tovább.

hogyisvanez...
hát így.
bátorság.

Felelős2

Felelős tömegközlekedés az,
amikor minden utazás alkalmával lyukaszt egy jegyet az ember
(milyen gáz, nem, hogy már ez is felelősnek minősül? pedig ez igazán a minimum lenne egy jól működő államban...)

és mindez
azon túl, hogy felelős,
eszeveszett drága is.

egy fél gyűjtőjegy naponta.

tanulság: sose fújd túl a biciklid kerekét,
vagy ha igen, vegyél bérletet
élj lassabban
gondold meg, mennyit szaladgálsz,
az élet rövid.

mégiscsak a szégyen a legrosszabb.

nem is olyan rég elővettem újra Feldmár bácsi nagy könyvét.
Azért is, hogy meséljek róla másoknak, meg azért is, hogy magamat emlékeztessem a fontos dolgokról.

és az újraolvasás, meg a mai személyes élmény egyaránt meggyőzött arról, hogy ha van valami, ami igazán nagyon a legrosszabb dolog az ember lelkének, az a szégyen, mármint a jó sűrű fajta.

történt ugyanis, hogy ma megöltem a biciklim első kerekét, úgy ahogy volt.
AZON a benzinkúton, ahol az autómban is mindig defektet "diagnosztizáltak".
hogy a tények is tiszták legyenek: le volt eresztve. túlfújtam. majd észrevettem (mer nem vagyok hülye, csak a retró szelep bonyolult, ami rajta van). de mire engedtem volna kifelé a levegőt, addigra már könnyített magán.
a hatalmas robbanás szétvitt még néhány küllőt is, illetve okozott egy kisebb sebet a térdemen.

de
mindez
még nem lenne nagy baj

ha nem tartózkodott volna a három méteres körzetben
egy komplett német turistacsoport, akik visszafordíthatatlan röhögésbe kezdtek az eset láttán,
valamint egy méltatlankodó benzinkutas, aki kicsit sem volt segítőkész, sőt.

ahogy Péter barátunk festőművész ismerőse mondta, amikor egy részeg estén véletlenül felgyújtotta önnön házát és nézte, hogy porig ég:
"to sú len veci, kamaráti, to sú len veci"

és az ilyesmiről akár azt is lehet gondolni, hogy bárkivel előfordulhat.
vagy hogy szar volt a belső. vagy bármi hasonló.

sőt.

még azt is lehetne mondani, ahogy az első pillanatokban gondoltam is,
hogy naná, élni tudni kell, én még EZT is látványosan csinálom, ez mennyire jó...

de a szégyen,
az nem piskóta.
az minden pillanatot képes elviselhetetlenné tenni.

MÉG JÓ, hogy a Jóisten küldött nekem egy szivárványt azonnyomban, mire kiértem a Duna-partra. Az ikszi irodától óbudáig tartót, azon jöttem haza.


prológus:
elromlott a kocsim.
elromlott a biciklim.
hát mi lesz így? maradjak egy helyben?
(naugye, okoskislány. lásd még az unalmas bejegyzést.)

margóra

mostanában keveset figyeltem az olvasottsági statisztikákat meg a naptárt, ezért elmulasztottam bejelenteni, úgyhogy most pótolom:

megvolt
a tizenhatezredik olvasó
a kerek öt év
és a nagy Oroszország valamint a még nagyobb Amerika után az első ausztráliai olvasó is.

és a leggyakoribb keresőszó helyét a terézvárosi textiláruház hosszas listavezető helye után átvette a kapcsoljlemindent. ez jó.

Köszönöm mindenkinek, aki visszatér.

unod?

kórház. a pusztulat szélén.
Nagymama.
kicsit összetörten, de a soha nem szűnő életerővel a szemében. ül az ágyon és hallgat.
Öccs.
ritkán használt éltető erővel és megértő szeretettel a szemében. ül a Mama mellett.
Növér.
hazatérve az erdőből, enyhe kultúrsokkal. mesél.
mese az aktuális pörgésről. ide megy, oda utaz, ez élmény, amaz élmény, előírt és megélt boldogság.

- És lyányom, nem unod még? - kérdezi ártatlan tekintettel.
- Tudod mit, Mama, de. Marhára unom. - nincsen harag, nem sért a kérdés, sőt. Finoman eltalál.

Törékeny
öreg
nem-szándékolt
bölcsesség.