Reggel műfajában, mint tudjuk csak a hosszú a szép. A békés és hosszú reggel, kávéval, grapefruittal és egy végtelenségnyi hosszúnak tűnő zuhannyal, alapvető harmónia-kritérium. Sőt. Ebből következően, ha arra ébredek, hogy elaludtam, az világvége. Ezen a bizonyos reggelen ez történt. 7.38-kor sikerült felkelni, a munkahely 20 perc itthonról, 8-kor kezdünk (az all inclusive reggel egész pontosan 70 perc, ébredéstől indulásig). Rohanás, nó zuhany, nó kávé, nó grapefruit. 7.54-kor sikerül elindulni, greenday be a fülbe (ez az a fokozat, ami még a kispálon is túl van), dühöngve indulok a zsinagóga irányába (még jó, hogy nemrég felfedeztem egy rövidítést). Azt kell tudni erről a vidékről, hogy szerintem Magyarország leg-zöldövezet-hiányosabb része, sehol egy csomó fű, ilyenkor reggel van a kutyasétáltatás időszaka, és hát munkába menet minden nap megállapítom, hogy ez a kerület egy nagy rakás kutyaszar. Zsinagóga sarkára érve érzem, hogy valami megint csúszik a talpam alatt. Nna, mondom, még ez is. Lenézve látom, hogy a műfaj nem kutya, csak galamb. Nembaj, sietnék tovább, nézem, hol lehet a parkolón keresztül menni. Ott meg ki fekszik kétdimenziós formára gyúrva? Hát, egy galamb. Megholtan, széttaposva, jönnek ki belőle a mindenféle állagú és színű tartalmak. Csodálatos. A galambot élve is undorító állatnak tartom, na de széttaposva, hát az leírhatatlan.
És akkor még a csokiöntet a habatortorta tetején egy szegény szenvedő sétálókutya volt, akivel már a Horánszky utcában találkoztam. Nem elég, hogy a gazdi egy ilyen lehetetlen helyre viszi pisikaki-körútra, még a száját is összekötötték: szájkosár helyett egy bőröv-szerű izé van a pofájára erősítve, afölül néz szomorúan ezen a reménytelen reggelen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Mesélj, szerinted?