írtam már régebben is, hogy a legkegyetlenebb és legnaturalisztikusabb tömegközlekedés-élmény, amikor akkora a tömeg vagy bármi más miatt úgy adódik, hogy egy vadidegen ember teljes testfelületével simul az én teljes testfelületemhez.
ennek fokozott verziója, amikor mindez éjszakai buszon történik, mivelhogy ott még általános ittassággal és hasonló díszítőelemekkel párosul a dolog.
tegnap éjszaka a főnök esküvőjéről hazafelé sikerült megejteni egy ilyesfajta "kéjutazást".
szombat, megpersze múzeumok éjszakája is volt, tehát a négyeshatos éjszakai mindenkori kihasználtságának csúcsait döntögette. kezdő lépésként, fél 3 körül a margit-híd budai oldalán próbálkozva, kettőt el is kellett engedni, annyira tele voltak. mire megérkezett a harmadik, addigra elegendő energiát pumpáltam már magamba, hogy felélesszem a bennem szunnyadó rettenthetetlent, mondtam, hogy erre akkoris felférek. úgy is lett.
olyan tömeg, amikor nem kell kapaszkodni, mert annyira szorosan állsz, hogy megtartanak a többiek. mint a puzzle kis darabjai, úgy simult-gyűrődött-tapadt mindenki mindekihez.
egy pár előttem 42 cm-re úgy próbálja egyensúlyban tartani az összes többi ember közelsége és a kettőjük közti közelség arányát, hogy erre alkalmas testrészüket (pl. nyelv) minél közelebb próbálják tornászni a másik legbelsőjéhez (pl. szájon át).
mikor már mozdulna valamicskét a helyzet (a nyugatinál leszállnak egy csomóan, persze mégannyian jönnek helyettük), elhangzik a mondat: vigyázz a hányásra!
ekkor látom, miben tipegünk mindannyian, de én is, vadiúj krémszínű csupapánt szandálkámban... egy nagyobb, szeder-szerű darab látható egészen közel, a többi folyékony állapotban, mindenütt a busz padlóján.
budapest by night.
még három megálló, már magam is a hányingerrel küzdök, mögöttem álló részeg fiatal barnabőrű férfi nem tud, de nem is nagyon akar elszakadni az érintéstől, brrr.
gyalogolni jó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Mesélj, szerinted?