gelleburok

... és ők repültek...












a DiNaMit képzéssorozat idei évadának 15 madárkája a hétvégén kirepült a kezünk közül. Hogy végleg-e vagy csak egy időre, még nem tudni, reméljük az utóbbit, mindenesetre valamit jól csináltunk, mert nem volt nekik nehéz az elszakadás. Sőt, a mostani, negyedik együtt töltött hétvégére már annyira önállóan működtek, hogy sokszor mintha mi, az úgynevezett képzők, ott se lettünk volna.


Jó volt látni, hogy kicsit felnőttek ez alatt a négy hétvége alatt, vagyis dehogy, sokkal inkább visszanyertek valamit abból az ősi, gyermeki tudásból, ami mindannyiunkban ott van, csak a világ olyan sok koszt, parancsot, tiltást és szabályt terít rá, hogy végül elfelejtjük használni.
Jó volt látni, hogy megízleltek valamit a szabadságukból, a teljes-ségükből, az egész-ségükből.

Gelleburoknak hívták maguk között, ami itt történt (a helyszín, Egyházgelle nevéből eredően).
Próbáltuk őket felkészíteni a burokból való kilépésre és erősíteni, hogy vigyék a kis világaikba, amit itt tanultak és változtassák meg a rendszereket.

De a legjobb (ami számunkra a burok) a stábbal való együttmunkálkodás.
Alázat, tisztelet, a aprócska világmegváltásokban való hit, igazi csillogás.
És a "valamit építünk" élménye. Egészen megborzongató.
Jó volt kimondani, valaha először talán: ez életem egyik legfontosabb célja, otthon építeni valami ehhez hasonló csodát.
Jó volt megélni, hogy sokan nézünk egy irányba, hogy fontos emberek támogatnak ebben.
Hála illet mindenkit, akivel ebben a mesében együtt álmodunk.