Nevelés a választásra

Anya-gyerek beszélgetések a természettudományi múzeum sopjában...

Anya (korai harmincas, viszonylag szimpatikus, ránézésre közép-alternatív szülő, amit mi sem bizonyít jobban, hogy hároméves gyerekét a jégkorszak-kiállításra viszi a forró augusztusi délelőttön):
- Kisfiam, akkor most választhatsz magadnak egy játékot.
Gyerek (göndörkés szőkésbarna tincsek, kockás ing, sajtkukac mozgás, átlagos hároméves cukifalat) hosszan keresgél, majd kiválaszt egy a gyermeki fantáziának kellőkép szürreálisan lilás-szürkés bőrszínű, a végtagjait 360 fokban mozgatni tudó dinót, majd sikívta rohan a mamához:
- Eeeeezt kérem!
Anya (ránéz a választott állatra, majd annál fogva megragadja a gyereket és vonszolja a kosárhoz, ahonnan a játék származik):
- Jaj, kisfiam, hát válassz már valami szebbet!

Mindeközben egy másik, ránézésre huszonegy-huszonkét éves, kényszeresen mosolygó kényszer-alternatív anyuka három- és négyéves lányával a gyöngyből szőtt karkötők körül guggol. Lányok válogatnak. A nagyobbik már eldöntötte, a kicsi három karkötőt a kezére húzva nézegeti, hogy mégis egy negyediket kérjen-e, netán az összeset. Nem beszél, csak hümmög.
Anya:
- Melyiket kéred akkor, ezt, ezt vagy ezt?
Kicsi lány (a negyedik darabbal is a kezében):
- Ooooooo!
Anya (kivesz a kosárból egy ötödiket, a saját kezéhez illeszti):
- Jaj, de ha már mindenképp feketét szeretnél, akkor válaszd inkább ezt!

A kicsi lányt láthatóan nem hozza lázba a karkötők mintázata, csupán a gyöngy tapintása, meg az, hogy sok legyen. Anya ez után a mindeddig türelmesen várakozó apa segítségével elszedi a kosarat a gyerektől, kiválaszt egy karkötőt a sokból, fizet a pénztárnál, majd burkolt ingerültséggel távozik.

Szóvalhogy végsősoron kinek is választunk? Játékot, ékszert, ruhát, iskolát, hivatást, párt, lakóhelyet, betegséget és ki tudja, hogy mit még...
És hogy tanulunk meg választani,
vagy nem választani.


A kiállítás mellesleg nem rossz, meglepően sok interaktív, élmény-kapcsolt elemet tartalmaz, már-már európai élményt nyújtott volna maga a múzeum is.
Ha utána nem sétálunk át az állandó kiállítások részlegre, ami helyenként siralmas, a környezetvédelmi rész egyenesen paródiába hajló.
A végső döfést az afrika-tónak nevezett képződmény nyújtotta, amely nem más, mint egy átlagos kád méretű pocsolya, egyszerű vizipálmákkal (amilyeneket a Kárpát-medence népi divatja már évtizedekkel ezelőtt kivetett magából, mert túl jó életteret biztosítottak a lakásban tenyésző szúnyogok számára).

vanezígy

Este van, este,
nyár van, nyár,
valamint globális felmelegedés.

melynek következtében
a hőmérő higanyszála
ma este is 15 Celsius alatt állapodott meg.

Végy egy forró zuhanyt,
egy meleg pulcsit
és egy bögre habos kakaót,

és keress rá elméd google-jében
a "csillaglesős forró augusztusi éjszaka" érzetére.
Azzal talán könnyebb lesz.

Amennyiben a fenti keresés nem jár eredménnyel,
a túléléshez a "sátorban ébredés fesztivál másnapján"
érzet is elegendő lehet talán.

Álomprojekt sokadszorra

A sokat emlegetett DiNaMit képzés idén nyáron azt hiszem, hosszú távra megalapozta a verhetetlen első helyet az Életem Kedvenc Projektjei kategóriában.
Az, hogy valami egészen újat alkotunk, építünk, már nem újdonság, ahogyan a benne dolgozók szépséges alázata sem lep meg, hanem csak újra meg újra megmelengeti a szívem és otthon-érzést teremt bármilyen eszeveszett tempójú munka közben.
Viszont ilyet, mint a júliusi értékelő-tervező-barátságápolgató-ünneplő-jutalmazó hétvégénk volt, még sehol máshol nem láttam.
Valamikor a képzés zárása körül megfogalmazódott bennünk (csak halkan, margóra szánva) a megjegyzés, hogy perszepersze, tanítjuk a középiskolásoknak, hogy az értékelés (és az önkéntesek, valamint önmagunk megjutalmazása) az egyik legfontosabb eleme a programszervezésnek, nadehát hol a hitelesség, ha mi magunk, a fenntarthatóság jegyében máris a következő évadra koncentrálva, megfeledkezünk erről az állomásról.
És, láss csodát, az ötlet értő talajra huppant (jesszus, micsoda képzavar) - egyszercsak ott találtuk magunkat egy Duna-parti nyaralóban, boldog és kreatív légkörben, minden jóval ellátva (hála és köszönet a DH vezetőségének, akik valami hihetetlen érzékenységgel látják meg az igazi fontosságokat és ennek megfelelően tudnak varázsolni időt, pénzt, helyszínt, meg minden más erőforrást is).
És dolgoztunk önfeledten. Ez a jó szó, ami fedi a "munkaforma" lényegét - projektértékelés és továbbtervezés verőfényben. Sokszor éltem már meg szinergikusnak mondott helyzeteket, de ilyet asszem még soha - a paradicsomi környezetnek és a köztünk működő baráti szeretetnek hála, az egyébként is meglévő kreativitás és elhivatottság megsokszorozódva produkálta az eredményeket, új ötleteket, megoldásokat.
És még a pihenésre, baráti együttlétre, borozásra, fürdőzésre, játékra is jutott idő - lehet, hogy 36 órából állt egy nap azon a hétvégén.
A felvidéki magyar középiskolások felelős állampolgárrá nevelése, jelentem, jó úton halad, a lehető legjobb kezekben.
Konkrétumok később.

Soron kívül

Valamire mégiscsak jó ez a phd-képzés. Ennek, illetve egy elmaradott félévi dolgozathoz való olvasgatásnak köszönhetően most került kezembe A kockázat-társadalom (a szerző Ulrich Beck) (Jó reggelt kívánok, nem tegnap adták ki, ez egy alapmű, már nagyon rég el kellett volna olvasni), melynek alábbi – szimpatikusan cinikus – sorai egybecsengenek mindenféle aktuális életmód-filozofálgatással, ezért aztán meg is osztom őket.

„A különböző jövedelmű és iskolázottságú rétegek között valószínűleg szintén egyenlőtlenül oszlanak meg azok a lehetőségek és képességek, hogy a kockázatos helyzeteket felismerjék, elkerüljék, illetve kárpótolják magukat értük… A kellően teli pénztárca birtokosa számára lehetővé teszi, hogy a „boldog tyúkok” tojását és a „boldog fejes saláták” levelét majszolja… Kerülhetünk bizonyos termékeket (például öreg marhák magas ólomtartalmú máját), s tájékozott táplálkozási technikák segítségével úgy variálhatjuk a heti étrendet, hogy az északi-tengeri halakban lévő nehézfémek hatását a sertéshús és tea mérgező tartalma közömbösítse… A főzés és az evés egyfajta burkolt élelmiszer-vegyészetté válik… Ez a hétköznapi „antikémia’ (gyakran a vegyipar lerakataként, megfelelő csomagolásban a fogyasztóhoz juttatva) a „táplálkozástudatos”, magas jövedelmű, iskolázott rétegekben az ellátás valamennyi területét – az evéstől a lakásig, a betegségtől a szabadidő-viselkedésig – átformálja."
(Ulrich Beck: A kockázat-társadalom. Út egy másik modernitásba. Századvég, 2003)

kcsvk

Ha megkérdezték tőlem korábban, hogy cserkész vagyok-e, valami olyasmit szoktam mondani, hogy van nagyon sok cserkész barátom-ismerősöm és minden tiszteletem a mozgalomé (a gyerekeim majd biztosan lesznek cserkészek), de nekem nem menne ez a dolog. Most, ha megkérdeznék, talán azt mondanám, hogy hát, csak egy kicsit.
A legeslegközelebbi cserkész-barát beszervezett ugyanis a felvidéki kiscserkész-vezetőképzőbe, hogy önismereti vonalakon pezsdítsek, újítsak, szemléletformáljak egy kicsit.
Nagyon különleges élmény volt, mind a felkészülés, mind az ottlét –saját korlátaim feszegetése, próbálgatása többek között. Beilleszkedés iránti félelem egy olyan rendszerbe, ahol már száz éve minden „pontosan ugyanúgy” történik és csak nagyon kevesek kérdezik meg, hogy miért…, a klasszik mindenkimindenkit-ismer-deénnem – parám, az a jelenség, amivel sokszor szembesültem már, de mindig elfejeltem, hogy hogyan lehet élményekről és érzésekről beszélgetni egy nagyon erősen feladat-teljesítmény orientált kultúrában (meg még ezen kívül az olyan saját apró gyöngyszek, hogy mi van, ha nem értek, nem tudok, nem úgy gondolok valamit, ami rajtam kívül mindenkinek egyértelmű…).
Végeredmény: ahogy egy másik kedves cserkész-barát jósolta: két nap nyűglődés, aztán megszokom a rendszert. Hajaj, de még hogy.
Csupa befogadó közeg, ennek, és a saját szokott lendületemnek valamint újonti lelkesedésemnek köszönhetően még tán egy kicsit túl is integráltam magam (bár ez még jó lehet a hosszútávú világmegváltás projekt szempontjából).
A végére rákaptak a kis lurkók az önismeret ízére, tehát ez is teljesítve (teljesítve!).
Érdekes meglátásaim és új, továbblendítő kérdéseim születtek a cserkész-témával kapcsolatban (pl. olyan dolgokkal kellett gondolati szinten szembesülnöm, mint a fegyelem és fegyelmezés, amely egyébként a saját, ifjúságnevelésről alkotott szótáramban nem szerepel).
Új szálak szövődtek, amelyek a hazatérés-projekt szempontjából nagyon fontosak.
Ja és bónuszként még a keretmese egy izgalmas fordulatának az alapötlete is az én fejemből pattant ki.
A világ egy újabb lépéssel tágabb lett, köszönöm-köszönöm.