Anya-gyerek beszélgetések a természettudományi múzeum sopjában...
Anya (korai harmincas, viszonylag szimpatikus, ránézésre közép-alternatív szülő, amit mi sem bizonyít jobban, hogy hároméves gyerekét a jégkorszak-kiállításra viszi a forró augusztusi délelőttön):
- Kisfiam, akkor most választhatsz magadnak egy játékot.
Gyerek (göndörkés szőkésbarna tincsek, kockás ing, sajtkukac mozgás, átlagos hároméves cukifalat) hosszan keresgél, majd kiválaszt egy a gyermeki fantáziának kellőkép szürreálisan lilás-szürkés bőrszínű, a végtagjait 360 fokban mozgatni tudó dinót, majd sikívta rohan a mamához:
- Eeeeezt kérem!
Anya (ránéz a választott állatra, majd annál fogva megragadja a gyereket és vonszolja a kosárhoz, ahonnan a játék származik):
- Jaj, kisfiam, hát válassz már valami szebbet!
Mindeközben egy másik, ránézésre huszonegy-huszonkét éves, kényszeresen mosolygó kényszer-alternatív anyuka három- és négyéves lányával a gyöngyből szőtt karkötők körül guggol. Lányok válogatnak. A nagyobbik már eldöntötte, a kicsi három karkötőt a kezére húzva nézegeti, hogy mégis egy negyediket kérjen-e, netán az összeset. Nem beszél, csak hümmög.
Anya:
- Melyiket kéred akkor, ezt, ezt vagy ezt?
Kicsi lány (a negyedik darabbal is a kezében):
- Ooooooo!
Anya (kivesz a kosárból egy ötödiket, a saját kezéhez illeszti):
- Jaj, de ha már mindenképp feketét szeretnél, akkor válaszd inkább ezt!
A kicsi lányt láthatóan nem hozza lázba a karkötők mintázata, csupán a gyöngy tapintása, meg az, hogy sok legyen. Anya ez után a mindeddig türelmesen várakozó apa segítségével elszedi a kosarat a gyerektől, kiválaszt egy karkötőt a sokból, fizet a pénztárnál, majd burkolt ingerültséggel távozik.
Szóvalhogy végsősoron kinek is választunk? Játékot, ékszert, ruhát, iskolát, hivatást, párt, lakóhelyet, betegséget és ki tudja, hogy mit még...
És hogy tanulunk meg választani,
vagy nem választani.
A kiállítás mellesleg nem rossz, meglepően sok interaktív, élmény-kapcsolt elemet tartalmaz, már-már európai élményt nyújtott volna maga a múzeum is.
Ha utána nem sétálunk át az állandó kiállítások részlegre, ami helyenként siralmas, a környezetvédelmi rész egyenesen paródiába hajló.
A végső döfést az afrika-tónak nevezett képződmény nyújtotta, amely nem más, mint egy átlagos kád méretű pocsolya, egyszerű vizipálmákkal (amilyeneket a Kárpát-medence népi divatja már évtizedekkel ezelőtt kivetett magából, mert túl jó életteret biztosítottak a lakásban tenyésző szúnyogok számára).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Mesélj, szerinted?