Van néhány zene a kedvencek nagy köréből, amelyekkel volt egyszer egy találkozás valamely hanghordozón, meg a tudat, hír, mendemonda, hogy ők nagyon jók, de csak akkor esett le, hogy tényleg nem akármilyen zenéről van szó, amikor élőben hallottam. Ilyen volt a Kor-Zár, a Kicsi hang és hát legutóbb a Zuboly. Azt tudtam róluk sok szálon, hogy valami nagyon vicceset és alternatíva csinálnak, és a két klasszik dalt meghallgatva, egy átsuhanó mosolynál nem nagyon tartott tovább az élmény.
Nade. Eljött az idő, hogy sok tervezés után végre élőben is lehessen hallani őket. Egy nem túl alkalmas helyszínen és időpontban történt a nagy találkozás (Tér-Film-Zene fesztivál egyik délutánja), nade az élmény így is felülmúlta a várakozásainkat. Ezek a viccesfiúk olyan pimasz magabiztossággal tesznek egymás mellé népzenét, rapet, gyerekdalt, tévéműsor-zenét, sanzont, operát és még ki tudja micsodát, hogy végeredményben mintha az Isten is egymás mellé teremtette volna őket. Sűrű mondanivalóval és vérkomoly poénokkal, szöveg és zene tekintetében is. Az önmagában frenetikus élmény mellett a közönség összetételének pásztázása egy külön műsort is megért volna: az alteralter rajongótábortól a délutáni matinéruhába öltözött első kerületi nyugdíjasokig az ápolt ezoterikus negyvenes nőkön, statisztikatanárokon és arra járó, lelki táplálékot kolduló hajléktalanokon keresztül mindenféle ember látható volt – ha ezt csupán egy képen látom a zenekar nélkül, soha nem találtam volna ki, mi a szösz hoz össze ennyi különböző arcot. És, akik nem tudták, mire jöttek, ők sem távoztak, hanem egyre többen lettünk.
Tanulság: Zubolyt élőben, mindenképp.
...meopáááátíííííaaaaááá!
VálaszTörlés